Ha annyian állnak szemben a Fidesszel, mint ma, akkor győz

Itt még az a szavazat sem lesz biztos, amit már bedobtak az urnába – véli Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ alkotmányjogász és politológus főmunkatársa.

Szakadt az LMP. Milyen folyamatok juttatták idáig a pártot?

Az LMP a politika legérdekesebb mellékszereplője. Két éve hatalmas esélye volt arra, hogy megújítsa a közéletet azzal, hogy a baloldal élére áll. Ma már irracionális erről beszélni, de a 2010-es kormányváltás után a pártnak azt az utat kellett volna követnie, amelyre a Fidesz állt rá 1994 és 1998 között, csak az ellenkező póluson. Ezzel szemben az 1990 és 1994 közötti Fidesz-stratégiát követte, vagyis szakszerű parlamenti politizálással próbálta magát észrevétetni egy a parlamentre nem figyelő korban. Ehelyett egyértelműen oldalt kellett volna választania, és integrálni a választott póluson veszteglő széttöredezett, önbizalmukat vesztett erőket. Az MSZP-ben sokáig tartottak is attól, hogy új, friss vezető garnitúrát kapnak a fejük fölé az LMP képében, ami a szocialisták akkori állapotát tekintve nem is lett volna akkora mutatvány az LMP-től. Az ég is arra teremtette az új pártot, hogy a Fidesz baloldali alternatívája legyen. A manapság sokat hangoztatott új politikai pólust ekkor és nekik kellett volna létrehozniuk a baloldalon, nem pedig most, ráadásul középen. A pólusképző erőnek nem középen van a helye, hanem valamely póluson. Márpedig csak két pólus van, ma még inkább, mint bármikor. Ezt a történelmi lehetőséget az LMP 2010-ben elszalasztotta, mindenekelőtt azért, mert képtelen volt ideológiailag tisztázni magát. Az ökopolitikai bikkfanyelv nem tudta elfedni az ideológiai bizonytalanságot. Még kevésbé a taktikai döntésképtelenséget. A bázisdemokratikus döntéshozatali mechanizmus csak tetézte a bajokat. Ez idő alatt az MSZP magára talált, és az azóta feltűnt új erők sem az LMP-hez viszonyulnak, hanem az LMP-nek kell viszonyulnia a többi aktorhoz. Ma már meg kell elégednie az epizódszereppel – legalábbis 2014-ig.

Kérdés, hogy most egy nyílt házassághoz hasonló sajátos frakciószövetséggel meg tudják-e menteni az ökopárti képviselőcsoportot. Az sem egyértelmű, hogy a szakítás után kinek lesz jobb.

A magyar politika sajátos kísérlete lehet, hogy továbbra is ugyanabban a frakcióban maradjanak azok, akik egyébként nem szívesen veszik fel egymásnak a telefont. A közös frakciónak azért lehet esélye, mert a parlamenti munkában az LMP-sek látványos vita nélkül mindig is egységet mutattak. Nemigen nevezhető meg olyan szakpolitikai terület, ahol szembeötlően különbözne a két társaság felfogása. Még a politizálás új nyelvében, a különböző láncos akciókban, cédulaszórásokban, parlamenti pólóviselésben, táblafelmutogatásokban és más performance-okban is ugyanazt a stílust képviselik. Ha a frakcióvezetési szigort és egyéb szervezetszociológiai, illetve pszichológiai különbségeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor tulajdonképpen egyetlen kérdésben tér csak el egymástól a két tábor véleménye, a szövetségi politikának nevezett terrénumon. Amit persze nem szabad lebecsülni. Ez ugyanis a magyar politika legfontosabb kérdése. Nemcsak azért, mert bármit beszéljenek is egyesek a konszenzualitásról, a parlamentarizmus mégiscsak többségi rendszer, amelyben egy párt vagy kormányon van, vagy ellenzékben. Ennél a helyzet most súlyosabb, hiszen az utóbbi években egy új rendszer épült ki. Ehhez képest kell mindenkinek meghatároznia magát. Vagy szemben állsz vele, vagy a részese vagy. Ez ilyen egyszerű. Ebben a kérdésben nincsenek átmenetek. Ez felülírja az ideológiai mező törésvonalait. Ahogyan a dualizmus korában a közjogi kérdés, az uralkodóhoz, vagyis Bécshez, illetve tágabb értelemben az Ausztriához való közjogi viszony határozta meg a pártok elhelyezkedését, úgy most a rendszerhez való közelség vagy távolság értékeli át a jobb- és baloldal hagyományos ellentétét. Lehet sajnálni, hogy mindez így alakult, de akár bánkódunk felette, akár örülünk neki, akkor is így van.

A platformisták „kiugrási kísérlete” akár sikeres is lehet?

Az biztos, hogy a személyes, illetve az ökopolitikai céljaik érvényesítésére megvan az esélyük. Bizonyos vagyok abban, hogy tisztességes tárgyalások lesznek a felek között, a platformisták pedig azt az LMP-s szempontrendszert vihetik majd be a szélesebb baloldali együttműködésbe, amit az Együtt 2014-nek figyelembe kell vennie. Ne tagadjuk, hogy személyes előnyök is realizálhatók a folyamat végén, mert egy-egy listás hely mandátumra is beváltható lesz. Az érdekesebb kérdés inkább az, hogy mi lesz a Schiffer Andrással maradó párt sorsa. Ha külön listán indulnak majd el a választásokon – esetleg kisebb szövetségesekkel együtt –, akkor van néhány százaléknyi esélyük, de ha az egyéni körzetekben saját jogon mérettetik meg magukat, akkor az a tévedés minimális kockázatával kijelenthető, hogy nulla egyéni helyet fognak szerezni.

Az Együtt 2014 átmozgatta az ellenzéki oldalt, de a lendület megtorpanni látszik, ráadásul Mesterházy Attila a kezdeményezést is átvette az együttműködési tárgyalások meghirdetésével. Bajnaiék elszámolták magukat?

Inkább nem készültek fel eléggé. Jobb taktika lett volna, ha ma nemcsak vidéki fórumokat tartanának, hanem októbertől március tizenötödikéig jószerével minden hétre előre megtervezték volna, mely kisebb-nagyobb szervezet vagy ismertebb arc csatlakozik hozzájuk. Ezáltal az lett volna a nagyközönség benyomása, hogy történik valami az Együtt 2014 háza táján, és folyamatos az építkezés. Az E14 párttá válása a jelenlegi választási rendszer értelmében elengedhetetlen. Az a nehézség pedig, hogy így az egyenrangú alapító partnerek kénytelenek egy közös vezetőt kijelölni, és ezzel az egyenrangúság csorbul, idővel amúgy is felerősödött volna, hiszen alelnökök mindig kellenek, listavezetőt pedig előbb-utóbb úgyis választaniuk kell. A párttá alakulás csak előrébb hozza ezt a döntést. Ha egyszer az MSZP-vel közös listát állítanak, akkor az erőviszonyok függvényében kell meghatározni a nevek sorrendjét, de egyelőre elég azt eldönteni, hogy az ellenzék MSZP-n túli oldala kit akar listavezetőnek. A Fidesztől balra még óriási mozgás van, a fő törekvés pedig az egységesülés, mert ez felel meg a legelemibb és már-már parancsoló választói akaratnak az ellenzéki oldalon. Ennek felismerése várható el a baloldal politikusaitól. De még sok változó van a rendszerben, ki mondhatná meg például, hogy a Milla nem fog-e távolodni az Együtt 2014-től, hogy az LMP maradéka felé nyújtsa ki a kezét?

Az MSZP által meghirdetett ellenzéki egyeztetésre a szocialista pártot elvi és stratégiai nézetkülönbségek miatt elhagyó Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció is meghívást kapott. Sokan mondják, hogy a szélesebb együttműködés egyik akadálya épp a volt kormányfő lehet, akit az MSZP azzal, hogy asztalhoz hívott, már nehezebben tud távolságtartásra kérni.

Valójában mind a Demokratikus Koalíció, mind Gyurcsány Ferenc okoz majd még némi fejtörést a közös listaállítás idején. Az volna célravezető, ha a volt miniszterelnök egyelőre csak a pártja élén folytatná a karakteres politizálást, és nem törekedne képviselőjelöltté válni. Azután, hogy közölte, nem kíván kormányzati pozíciót vállalni 2014 után, azt is egyértelművé tehetné, hogy – pátelnöksége megtartásával – a parlamentbe sem kíván bejutni, azaz nem lesz egyéni jelölt, és nem kér helyet az összefogás közös listáján. A DK-nak természetesen lenne helye az együttműködésben, de vezetőjének részleges háttérbe húzódásával azok is támogatni tudnák a közös listát, akik a pártelnökre semmiképpen sem voksolnának. Ugyanakkor magával a DK-val szemben is felvethető egy megkerülhetetlen, súlyos aggály: személy szerint a Demokratikus Koalíció által képviselt alkotmányossági álláspontban is problémát látok. A DK a jelenleg hatályos alaptörvényt illegitimnek tartja, és világossá tette, hogy már mindjárt a választások után legszívesebben kidobná az ablakon. Sokan sokféleképpen bírálták az új alaptörvényt, mégis azt gondolom: komoly hiba lenne az esetleges kormányváltás után nem hatályban tartani egy darabig. Módosítani természetesen kell majd, és egyetlen aktussal ki kell gyomlálni belőle a jogállammal össze nem egyeztethető elemeket, miközben lépésenként meg kell változtatni a kétharmados törvények egész sorát, de újból alkotmányozni csak a reparáció legvégén, esetleg évek múltán szabad. Az ellenzéki erők közjogi egyeztetéseinek első fordulójában ugyancsak ez az álláspont kerekedett felül. A DK ebben a kérdésben a többi ellenzéki párttal szemben is külön utat képvisel, márpedig ez alapvető nézetkülönbség. A közös nevező mielőbbi megtalálása nem spórolható meg.

Az MSZP-t Mesterházy Attila sikeresen talpra állította, levezényelte a DK kiválását, új korszakot hirdetett külsőségekben és beltartalomban – jó példa erre a nemzetpolitikai fordulat – is. Elég-e ez ahhoz, hogy az ellenzéki tömb vezető ereje is legyen?

Az MSZP talán Horn Gyula óta nem volt ilyen erősen vezetve. Az ugyanakkor, hogy a párt szervezetileg megerősödött, nem jelenti azt, hogy mondanivalójában is kellően erőssé vált. Sok munka van még hátra, és az MSZP híres a gyakori téves helyzetfelismerésekről. A szocialista párt története a súlyos politikai hibák története is. A Kossuth-címer használatát például rossz döntésnek tartom, a határon túli magyarok irányában, illetve a kettős állampolgárság kapcsán képviselt új álláspont viszont végre helyes irány. A pártnak kerülnie kellene az ideológiai konfrontációt, mert nyitottnak és befogadónak kell mutatkoznia, valódi nagy párttá kell válnia, ha már a sors úgy hozta, hogy jelenleg a baloldalon nincs nála nagyobb erő, és ehhez a helyzethez méltónak kell lenni. Integráló, vállalható, innovatív és modern pártnak kell láttatnia magát, miközben nemzetivé és polgárivá is lennie kell, baloldali elkötelezettségének vállalása mellett. A tartalom kikristályosításán még van mód dolgozni, és erre alapot ad a megkezdett ellenzéki egyeztetési folyamat. Még messze van a végeredmény, de például a közjogi programot illetően már látszanak a megállapodás körvonalai. Az egyeztetések formája egyelőre lehetőséget ad arra, hogy a végső tartalmi mondanivaló széles körben támogatható legyen. Az MSZP-nek ugyanakkor klasszikus kádergondjai is vannak, változatlanul megoldatlan a politikusi rekrutáció problémája. Bár új arcok feltűnését is láthattuk, a fiatalok egy részének tehetsége vitatható.

Kósa Lajos elismerte, hogy azért lesz egyfordulós a választás, mert az a jelenlegi kormánypártoknak kedvez. Vagyis a Fidesz tart az ellenzéktől.

Egy választási kampánynak mindig a választásokig kell tartania. Magyarországon a rendszerváltás óta csak 1994-ben és 2010-ben volt nagyarányú a győztesek diadala, a többi választáson néhány tízezer szavazat döntött. 1990-ben csak az MDF szabados lejárató kampánya segített – a második fordulóban. 1998-ban Horn Gyula elbizakodva hanyagolta el a kampányt, és súlyos árat fizetett érte. Négy évvel később ugyanezt a hibát követte el Orbán Viktor. 2006-ban Gyurcsány Ferenc már-már a bukásból hozta vissza a kormányzást. Sohasem szabad biztosra menni. Az utolsó percig harcolni kell. 1997-ben Nagy-Britanniában a Munkáspárt győzelme olyan egyértelmű volt, hogy már évekkel korábban is mindenki csak erre számított. Tony Blair mégsem fáradt el az urnazárásig kampányolni, mert csak az a szavazat biztos, amit már leadtak. Magyarországon azonban a következő választások ebből a szempontból is különlegesek lesznek. Itt még az a szavazat sem lesz biztos, amit már bedobtak az urnába. A rendszer vészesen nyitva hagyja a tömeges, szervezett csalások lehetőségét. Ez is része a játéknak. Még nincs meg a végleges választási eljárási törvény, de az ismertté vált részletek egyértelműen lehetővé teszik, hogy csalások ezreit, tízezreit kövessék el.

Mondana példát?

A szavazólap például csak akkor lesz érvényes, ha a jobb felső sarkában van a hitelesítő pecsét. Amit bizonyára csak kevés választópolgár fog figyelni. Ugyanígy lehetőséget ad a csalásra az ellenőrzés gyengítése, s hogy a nemzetközi megfigyelők nem mehetnek be a szavazóhelyiségekbe, s csak a választási bizottság vezetőjével beszélhetnek. Hogy a szavazókörökbe csak azok a pártok küldhetnek bizottsági tagokat, akik a korábbi egy helyett immár két ilyen embert tudnak delegálni. Hogy a szavazatszámlálás infrastruktúrája egyetlen központból irányított. Hogy az eredmények megállapítása immáron nem független testületek feladata lesz. És még sorolhatnánk a tucatjával megbúvó aggályos elemeket. S akkor még nem beszéltünk a határon túli magyarok szavazatairól, amelyekről azt sem tudjuk, hogy hányan és hol adják majd le őket. Amikor két hét múlva újranyílik a vita ezekről a kérdésekről, néhány elem bizonyára kikerül az eljárási törvényből, de néhány érvényben marad, esetleg újabbakkal bővül. A választások tisztaságánál azonban nem lényegtelenebb a választások komolysága. A választási törvény alig korlátozza az elindulást, elég lesz pár száz aláírás a jelöltséghez, ráadásul a választók korlátlan számú személyt ajánlhatnak, egy választó többet is. Így végtelen számú név lehet a szavazólapon, ami röhejessé és komolytalanná teszi a választást. Márpedig ez a választás – tekintve, hogy a független intézmények autonómiája minden fronton megszűnt, és más választással a négy év során a Fidesznek nem kellett foglalkoznia – szinte kozmikus jelentőségűvé növekszik a kormány hívei és ellenfelei szemében egyaránt, mert más lehetőség nincs kifejezni a választói akaratot, csak azon az egy napon, egyetlen fordulóban.

Orbán Viktor hátradőlhet? Mi bizonytalaníthatja el a jelenlegi kurzust?

A tájékozott közvélemény. Ha az egyéni tapasztalatok társadalmi tapasztalatokká összegződnek, az ennek a hatalomnak a végét jelentheti. Erre azonban nincs esély, mert a médiaviszonyok nem teszik lehetővé a közönség tájékozódását. Ma a társadalomban már többségben vannak a kormány leváltásában reménykedők. Ha egy vállalható alternatíva képes lesz felállni, és a nemzet óriási többsége a hatalom elzavarásának szándékát fejezi ki, akkor hiába a csalások lehetősége, és hiába a választások röhejessé tétele, a hatalomváltás elkerülhetetlen lesz. Ennek azonban ma semmi jele. Ha a választás napján is annyian állnak szemben a nemzeti együttműködés rendszerével, mint ma, akkor a Fidesz fog győzni.

Szalay Tamás Lajos interjúja a Népszabadságban jelent meg

Hírlevél

Iratkozzon föl hírlevelünkre!



Kérjük, föliratkozás előtt olvassa el az adatvédelmi nyilatkozatot!

Meg akarunk szabadulni a 21. századra dogmává silányult ideológiai béklyóktól. Értelmes vitát, megegyezést és társadalmi kiegyezést akarunk végre. A demokrácia szétrombolása, a gazdaság lepusztítása, a félelemkeltés, erőszak és gyűlölet ellen minden demokratával készek vagyunk a szövetségre: mérsékelt konzervatívval és szociáldemokratával egyaránt. Célunk a demokrácia helyreállítása, a jogállam és a magántulajdon védelme, olyan politikai gondolkodás elterjesztése, amely nem enged a jogállamiságból, amely megbecsüli a tudást és a kultúrát. Kiegyensúlyozott, jómódú, derűs és európai – azaz polgári – Magyarországot szeretnénk.

Backlink izmir masöz