Göncz Árpádra emlékezünk

Kuncze Gábor beszéde 2015. október 23-án a Nagy Imre Emlékháznál

Göncz Árpád örökre elaludt.

A szónokok október 23-án megemlékeznek a történelmi nap eseményeiről, megemlítik a nap hőseit, esetleg levonják a napjainkra vonatkozó tanulságokat.

Emlékezzünk most Göncz Árpádra. Az ő életének meghatározó része volt 1956. Nem ezzel kezdődött a története, de élete nyílegyenesen vezetett a forradalomban való részvételhez.

A háború alatt részt vett a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalomban, majd beállt  az általa is szervezett Táncsics Zászlóaljba. 1944. december 27-én a Táncsics Zászlóalj tagjaként Rákoshegyen részt vett a helyi nyilas egység lefegyverzésében. Szinte szimbolikus, hogy ez az aktus egyike volt azoknak a ritka pillanatoknak, amikor egy község magyarok által szabadult fel. Nem sokkal ezután azonban a nyilas ház udvarán támadás érte a Zászlóaljat. Halott is volt, Göncz Árpád pedig megsebesült. Golyó ment át a lábán – szerencsére anélkül, hogy csontot ért volna.

A háború végén behívták és Németországba vezényelték, ahonnan megszökött. Ezt követően többször is szovjet fogságba került, de ezekből is sikerült megszöknie. Mindezt azért mondtam el, hogy lássuk: az a kedves, mosolygós, szeretetreméltó ember, akit ismertünk, nem volt híján a személyes bátorságnak és cselekvőképességnek.

Volt azonban még valami, ami ezekben az években vált élete részévé: az útkereső szabad gondolkodás, a demokrácia, a közösség, a nép, a szabadság és szolidaritás egysége volt a fiatal Göncz Árpád politikai útravalója.

Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4. után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult.

Szabadulása után szakfordító (a börtönben tanult meg angolul), majd 1965 után szabadfoglalkozású író és műfordító. 52 éves volt, amikor első szépirodalmi műve, a Sarusok megjelenhetett. Erről a következőt mesélte: 

„Amikor megismerkedtem William Styronnal, elmondtam neki, hogy egyik írásom, a Sarusok, csak úgy jelenhetett meg, hogy a kiadó igazgatója mindenképpen ragaszkodott egy mondat kihúzásához. Ez a regény kulcsmondata volt. ’Több igazság közül mindig az üldözött igazság az igazabb’. Styron erre azt mondta : ’Istenem, de jó maguknak ! Hogy az államhatalom képes egyetlen mondat ellen harcolni! Én bezzeg mondhatok, írhatok akármit, a kutya se figyel oda’.” 

Az irodalom és a hatalom viszonyában azóta nekünk is sikerült eljutni abba a helyzetbe, amelyről a Göncz Árpáddal szót váltó William Styron egykor beszélt.

Göncz Árpád sokéves várakoztatásának mindig politikai háttere volt, minthogy minden művében elhelyezte azt a bizonyos mondatot, azt a bizonyos „egy mondatot”, amely a zsarnokságot magát kérdőjelezte meg, és amelyet ezért a zsarnokság tűrhetetlennek ítélt.

A Magyar Médeia drámai monológjai között található a következő:

 „a morális érzék nem más, mint hibátlan erkölcsi kategóriaalkotás; a jóról és a rosszról esetenként formált, ösztönösen formált definíció.” Ez a gondolat kísérte végig Göncz Árpád életútját és politikai pályafutását. A mondat ma is érvényes, 25 évvel a rendszerváltás után.

Mindezek miatt a rendszerváltást követően, 67 évesen köztársasági elnökként ő volt a megfelelő ember a megfelelő helyen. A vágyott - de talán elmaradt - emberarcú rendszerváltás nagyon is emberségét megőrző szimbóluma volt.

Minden túlzás nélkül nevezhetjük az elmúlt 25 év legnagyobb magyar politikusának. A sokszorosan osztott, ezer belső sebtől szenvedő magyar politikai és szellemi életben olyan magatartást tudott megvalósítani és ország-világ előtt felmutatni, amely mindig megértéssel közeledett a másikhoz, de sohasem merült el valamiféle kritikátlan kompromisszumban. 

Fontos feladatának tekintette, hogy köztársasági elnökként a magyar társadalmat, a magyar nemzetet a külföld előtt a lehető legszebben, legtisztábban, az 56-os forradalom szellemében képviselje. Európainak kell lenni; ennek az országnak be kell jutnia Európába. Vagyis minden Európán kívüli gondolatot, jöhetett az jobbról vagy balról, mindig elutasított. 

A rendszerváltást nemcsak racionálisan és morálisan, hanem érzelmileg is megélte. Ezt tapasztalhatta mindenki, aki találkozott vele. Egyszerűen: szerette az embereket. És ők ezt visszaigazolták akkor, amikor azóta sem látott népszerűséggel jutalmazták. Meg napjainkban is, hiszen nincs olyan emlékező, nincs olyan kommentelő a világhálón, aki ne emelné ki emberségét, együttérzését a másikkal.

Mintha a sors megfogalmazta volna vele szemben három kívánságát: beszéljen egyszerűen, mindenkihez a saját, számára érthető nyelvén, cselekedjék emberségesen, mondjon igazat.

Göncz Árpád elfogadta rendhagyó sorsának kihívását: mindhárom kívánságot teljesítette.

Valóban az egész nemzetet képviselte, őrködött a nemzet egysége felett. Ha olyan jelenségeket látott, amelyeket az egység védelme szempontjából, vagy akár morális megfontolások alapján nem tudott elfogadni, mindig felemelte a szavát.

A menekültek ügyét sem hagyta volna szó nélkül és nem lehet kétségünk azt illetően, hogy milyen álláspontot képviselt volna. Azt tudniillik, hogy az embertelenség elől menekülőket nem fogadhatjuk embertelen módon, és nem bánhatunk velük embertelen módon. Az embertelenségre emberséggel kell válaszolnunk. Európát pedig - minden vonatkozásban - meg kell őriznünk Európának.

A rendszerváltás első valóban fölemelő, és közvetlenül megtapasztalható eseménye Nagy Imre és mártírtársai újratemetése volt 1989. június 16-án. Litván György így emlékezett vissza rá, hogyan vált Göncz Árpád az első szónokká:

"A szónokokra ma is emlékszik minden egykori résztvevő vagy TV-néző. De ott helyben derült ki, hogy elfelejtettünk gondoskodni egy rövid megnyitó beszédről. Ott kellett eldönteni, ki mondja el ezt a néhány egyszerű, de ünnepélyes mondatot. Természetes volt, hogy ez csak Göncz Árpád lehet. A napokban visszahallgattam a videofelvételről. Így hangzottak : 'Rójuk le kegyeletünket Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Szilágyi József és a megtorlás többi áldozatának ravatala előtt. Konduljanak meg a harangok. Emlékezzünk.'”

Göncz Árpád örökre elaludt. Egy nagy generáció újabb tagja távozott közülünk.

Rójuk le kegyeletünket Göncz Árpád, Halda Alíz, Vásárhelyi Miklós, Livtán György, Hegedűs B András, Eörsi István és elhunyt elvbarátaik emléke előtt. Konduljanak meg a harangok.

 

Hírlevél

Iratkozzon föl hírlevelünkre!



Kérjük, föliratkozás előtt olvassa el az adatvédelmi nyilatkozatot!

Meg akarunk szabadulni a 21. századra dogmává silányult ideológiai béklyóktól. Értelmes vitát, megegyezést és társadalmi kiegyezést akarunk végre. A demokrácia szétrombolása, a gazdaság lepusztítása, a félelemkeltés, erőszak és gyűlölet ellen minden demokratával készek vagyunk a szövetségre: mérsékelt konzervatívval és szociáldemokratával egyaránt. Célunk a demokrácia helyreállítása, a jogállam és a magántulajdon védelme, olyan politikai gondolkodás elterjesztése, amely nem enged a jogállamiságból, amely megbecsüli a tudást és a kultúrát. Kiegyensúlyozott, jómódú, derűs és európai – azaz polgári – Magyarországot szeretnénk.

Backlink izmir masöz