A választói összefogást támogató nyilatkozat

Az Együtt 2014 Választási Mozgalom kezdeményezői aláírásgyűjtést indítottak: kérik a demokrácia barátait, aláírásukkal fejezzék ki, hogy egyetértenek a Mozgalom céljaival.

A Szabadelvű Polgári Egyesület már megalakulásakor egy új, a korábbi végletes megosztottságtól mentes, kiegyensúlyozott és biztonságos Magyarország megteremtését tűzte ki célul. Ma úgy gondoljuk, hogy ennek csak akkor van esélye, ha mindannyian, akiknek fontos a szabadság, valamint a jogállamiság intézményeinek és a gazdaság stabilitásának helyreállítása, összefogunk hazánk érdekében. Ezért arra kérjük tagjainkat és támogatóinkat, aláírásukkal jelezzék, ha egyetértenek ezekkel a célokkal, és - az SZPE-vel együtt - támogatják az Együtt 2014 Választói Mozgalmat.

Egyetértését, támogatását ezen az oldalon nyilváníthatja ki.

2012. október 23.

Képek a délutáni tüntetésről.

"1956 arra tanít, hogy tiszteljük a szabadságot"

Wittinghoff Tamás beszéde Budaörsön 2012. október 23-án

1956. október 23. és november 4. között alig telt el két hét. Az akkor lezajlott események mégis alapvetően és máig hatóan változtatták meg a magyar történelmet és minden magyar ember életét. Hiába taposták el napok alatt a forradalmat, hiába volt a véres megtorlás, a bebörtönzések, a verések, az akasztások, többé mégsem mehettek már úgy a dolgok, mint annak előtte. Mind a Szovjetunió, mind hazai helytartóik megértették, hogy van egy határ, amit nem lehet átlépni. Az égő tankok képét soha többé nem tudták kitörölni az agyakból. Ezért lehettünk mi jó ideig a legvidámabb barakk, ezért engedhettünk meg magunknak egy kicsit többet a szovjet tömbön belül, ezért volt elviselhetőbb itt az élet, mint a hasonló társadalmi berendezkedésű szomszédainknál.

Bővebben

Nyert, de nem győzött a Klubrádió?

Vincze Ildikó médiajogász arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy hol tart most a Klubrádió kálváriája. A bíróság megsemmisítette a Médiatanács határozatát, mely a 93,9 MHz frekvencián eredménytelennek mondta kis a pályázati eljárást, és az összes szereplő pályázatát - köztük a Klubrádióét is - alakilag érvénytelennek mondta ki. Ezek után a Médiatanács olyan nyilatkozatot adott ki, mely előrevetítette, hogy a bírósági határozat ellenére továbbra is érvénytelennek tartja a Klubrádió pályázatát, és ezért eredménytelennek a pályázatot. Vincze Ildikó szerint ez állami (hatósági) önkény, és nem vezet jóra. Mivel a téma kifejtésére kevés idő jutott, de olvasni bővebben is lehet arról, hogy ha a Médiatanács szembeszegül a bíróság ítéletével, végső soron megvalósul a hivatali visszaélés Btk-beli tényállása (három év szabadságvesztéssel fenyegetve).

Nézze meg a beszélgetést!

"Furcsaságok" az új választási törvényben

Az új választási törvény "furcsa" csapdáiról beszélt Tóth Zoltán választási szakértő: a regisztrációval együtt arról is nyilatkoznunk kell, fölkereshetnek-e a pártok és jelöltek szóróanyaggal vagy személyesen, nincs benne a törvényben, hogy nem szabad választási csalást elkövetni. Lehet, hogy megszüntetik a számítógépes rendszert, és nem a választás estéjén tudjuk meg a gyors eredményt, hanem csak 5 nap múlva? Jó ez valakinek? Kinek?

Nézze meg a beszélgetést!

Újabb listák?

Wittinghoff Tamás szerint az önkormányzatok félreértelmezik a polgári védelmi kötelezettségre vonatkozó törvényt – nem kötelező listázni, és jól működő önkormányzatoknál nincs szükség egészségügyi dolgozók keresgélésére, elég, ha ott készítenek fölmérést, ahol orvosok dolgoznak. Erről és a kaotikus tanévkezdésről beszélt az ATV Startban.

Nézze meg a beszélgetést!

A választások bojkottja nem megoldás

A demokrácia maradék keretei között nem tehetik meg az ellenzéki pártok, hogy bojkottálják a 2014-es választásokat – mondta Tóth Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A választási szakértő szerint nem jogállami eszközök ellen nem lehet fellépni nem jogállami eszközökkel. A szakember azt mondja, Európában nem szokás bojkottálni a választásokat, ez diktatúrákban szokott az ellenzék utolsó menedéke lenni, de itt nem erről van szó. Valóban lejt a pálya a kormánypártok felé, de botrány lenne, ha már a bokszmeccs előtt bedobná az egyik fél a törölközőt – magyarázta.

Tóth Zoltán úgy véli, a szavazatok erejével kell legyőzni a kormányt, az ellenzéknek az összefogás szükségességéről kell meggyőznie az embereket. A választási szakértő viszont úgy véli, ez nehéz lesz, mert jelenleg azt lehet látni az ellenzéki pártokon, hogy nem akarnak összefogni.

Nézze meg a beszélgetést!

Hírlevél

Iratkozzon föl hírlevelünkre!



Kérjük, föliratkozás előtt olvassa el az adatvédelmi nyilatkozatot!

Meg akarunk szabadulni a 21. századra dogmává silányult ideológiai béklyóktól. Értelmes vitát, megegyezést és társadalmi kiegyezést akarunk végre. A demokrácia szétrombolása, a gazdaság lepusztítása, a félelemkeltés, erőszak és gyűlölet ellen minden demokratával készek vagyunk a szövetségre: mérsékelt konzervatívval és szociáldemokratával egyaránt. Célunk a demokrácia helyreállítása, a jogállam és a magántulajdon védelme, olyan politikai gondolkodás elterjesztése, amely nem enged a jogállamiságból, amely megbecsüli a tudást és a kultúrát. Kiegyensúlyozott, jómódú, derűs és európai – azaz polgári – Magyarországot szeretnénk.

Backlink izmir masöz